Isten Krisztusban mindent nekünk ajándékozott

2017. június 28., címkék: Fekete Károly, közös zsinat, Közös Zsinat, Debrecen, II. helvét hitvallás, fekete károly, debrecen

„Isten Krisztusban mindent nekünk ajándékozott, éppen ezért lehet üdvbizonyosságunk, hiszen nincs olyan erő, sem fizikai, sem szellemi, amely elválaszthatna minket Isten szeretetétől" – hangsúlyozta Fekete Károly tiszántúli püspök a debreceni Nagytemplomban június 24-én elmondott igehirdetésében. A Magyar Református Egyház Zsinatának ülését követő úrvacsorás istentiszteleten a részegyházak püspökei és főgondnokai végezték a liturgiai szolgálatot.

Megerősített hitvallási közösségben

2017. június 26., címkék: Közös Zsinat, magyar református egyház, közös zsinat, II. helvét hitvallás

Hitvalló közössége megalakulásának és a Második Helvét Hitvallás elfogadásának 450. évfordulóján ünnepi zsinatot tartott a Magyar Református Egyház 2017. június 24-én Debrecenben. Az alkalmon elfogadták a hitvallás új magyar fordítását, valamint a kanadai és a luxemburgi református diaszpóra is csatlakozott a határokon átívelő zsinati közösséghez.

A főszereplő

2017. február 27., címkék: II. helvét hitvallás

Négyszázötven évvel ezelőtt, 1567. február 24-én fogadta el a Második Helvét Hitvallást a debreceni zsinat. A hitvallás nagyon gyorsan elterjedt Európában, a reformátusok a mai napig is követik tanításait. A budapesti Ráday Könyvtár ritkaságokat felvonultató kiállítással emlékezik meg a jeles évfordulóról.

Hitvallásunk mai üzenetei

2016. október 19., címkék: konferencia, II. helvét hitvallás, károli egyetem (kre)

Mit eredményezett a képtilalom? Hogyan tekintsünk a megtérésre és a predestinációra? Mit mond a hitvallás az egyház és a hatalom viszonyáról? Mi az igehirdető feladata? Többek között ezekről a kérdésekről volt szó a Második Helvét Hitvallás fényében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán (KRE HTK) tartott kétnapos konferencia második napján.

Hitvallásunk mai üzenetei

2016. október 18., címkék: II. helvét hitvallás, károli egyetem (kre)

Honnan van tekintélye van a Szentírásnak? Mi az Ó- és Újszövetség kapcsolata? Mi az egyház? Kik a szentek? Hogyan tekintsünk a történelemre? Többek között ezekről a kérdésekről volt szó a Második Helvét Hitvallás fényében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán (KRE HTK) tartott kétnapos konferencia első napján.

„A hitvallás meghódolás a közösen felismert igazság előtt”

2016. október 11., címkék: hitvallás, II. helvét hitvallás, második helvét hitvallás, szűcs ferenc

A reformátusok számára nemcsak a reformáció ötszázadik évfordulója bír komoly jelentőséggel a következő évben, hanem a debreceni zsinat által 1567-ben elfogadott Második Helvét Hitvallás négyszázötvenedik évfordulója is. A jubileumra készülve kétnapos nemzetközi konferenciát rendez a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és a Magyarországi Református Egyház Zsinata. A rendezvény előkészületében részt vevő Szűcs Ferenc professzor emeritussal a hitvallásokról és azon belül a Második Helvét Hitvallásról beszélgettünk.

Ha a hitvallás maga is bibliamagyarázat

2016. július 15., címkék: II. helvét hitvallás

„A Második Helvét Hitvallás egyházunk egyik alap hitvallása azóta, amióta elfogadták és remélem, hogy hosszú ideig az marad” – kezdte előadását Buzogány Dezső, a hitvallás új fordításának készítője a Generális Konvent Kassán tartott ülésén. A fordító bevezette a Kárpát-medence református egyházmegyéinek és egyházkerületeinek hivatalban lévő vezetőit az irat megírásának körülményeibe, az akkori jelentőségébe és beszélt az új fordítás elkészítésének indokairól is. Bogárdi Szabó István püspök, a fordítás lektora, pedig előadásában – többek között – ajánlásokat tett a hitvallás mai használatára.

Türelemmel, de ne tétlenül

2016. április 18., címkék: tiszántúli egyházkerület, II. helvét hitvallás, nőszövetség

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége 21. alkalommal rendezte meg bibliaiskoláját, ezúttal „Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok” címmel.

„Megmért mérték”

2016. április 10., címkék: II. helvét hitvallás, bogárdi szabó istván, pasarét

„A II. Helvét Hitvallás erénye, hogy segít újra és újra megérteni életünk alapvető mértékét" – mondta Bogárdi Szabó István püspök április 8-i előadásában. A Zsinat lelkészi elnöke a hitvallásokról beszélt a pasaréti református gyülekezet világ-egyetemi előadássorozatának legutóbbi alkalmán.

Ötödfélszáz éves a Második Helvét Hitvallás

2016. március 29., címkék: II. helvét hitvallás, évforduló, második helvét hitvallás

Hitvallások akkor – és csak akkor – születtek és születnek, ha volt és ha van élő hit, amely igazzá tesz Isten előtt. A konfirmációs káték és jól felkészült hitoktatóink megtanították: református egyházunknak két hitvallási irata van, a Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás. Az előbbinek az első kérdés-feleletét még elmondjuk a konfirmációs fogadalom részeként. De a további kérdésekkel és válaszokkal, valamint az utóbbival napjainkban csak a jövő lelkipásztorai találkoznak a lelkészképzés során. Egyéni csendességben, presbiteri vagy gyülekezeti közösségben, konferenciákon nem vesszük elő. Pedig nem a hitvallásnak lenne erre szüksége. Nekünk.

Idei tervekről egyeztetett a Generális Konvent elnöksége

2016. február 12., címkék: II. helvét hitvallás, berekfürdő, generális konvent elnöksége (gke), Berekfürdő

Február 9-én és 10-én a tiszántúli egyházkerület meghívására Berekfürdőn tartotta idei első ülését a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület.

Egységre tanítani egymást

2015. június 28., címkék: liturgiai bizottság (konvent), generális konvent (gk), reformáció 500, II. helvét hitvallás

„Ne hivatásos tiltakozók legyünk, hanem Jézus Krisztus egyetlen és üdvözítő igazsága mellett tanúskodjunk" – kívánta Szabó István püspök a reformáció jubileumára a magyar reformátusoknak. A Generális Konvent (GK) június 24-25-i budapesti plenáris ülésén a 2017-es ünnepi előkészületek mellett az egység elmúlt évéről, a tervezett új istentiszteleti rendtartásról és a II. Helvét Hitvallás újrafordításáról is szó volt.

Hitvallási kiskáté

2013. január 15., címkék: II. helvét hitvallás, hitvallás, heidelbergi káté, apostoli hitvallás

Egyházunk Zsinata határozatban mondta ki, hogy a 2013-as évet a hitvallás évének nyilvánítja, hiszen idén 450 éves a Heidelbergi Káté. Ennek kapcsán megnéztük, hogy mit is jelent maga a hitvallás, milyen hitvallásai vannak a keresztyén egyházaknak, és miért fontos megszületniük?

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.